Élménybeszámoló egy nyári táborról

Kedves elvetemült Lélek, aki arra vetemedtél, hogy elolvasod ezt a beszámolót!

Még egyszer jól átgondolhatod, hogy biztos úgy akarod-e leélni életed hátralevő részét, hogy lepergeted fantáziád előtt a 2007-es héregi tábor utolsó hetének eseményeit. Ne feledd, hogy csak a legerősebbek és a legkitűnőbbek képesek végigcsinálni mindazt, amiről most hallani fogsz, így ha nem érzed magad lelkileg eléggé érettnek, illetve nem múltál még el 16 éves, kérlek saját érdekedben ne olvasd tovább ezt a naplót!

Látom semmi sem riaszt vissza.
Biztos vagy benne?
Te tudod…

Egy kis további előszóval azonban még szeretnék szolgálni. A naplót esténként írtam, mert máskor nem igazán volt rá időm. Így elég sokat tudtam írni, ám sajnos a szellemi színvonal kárára, ugyanis vacsorák után, amikor neki láttam a beszámolók írásának, már olyan fáradt voltam, hogy utólag visszaolvasva én magam is megijedek, hogy eddig süllyedtem. Tiszta szégyen. Mégis úgy éreztem, nem tenne jót, ha átírnám itthon többé-kevésbé kipihenten az egészet, hiszen úgy a hiteles, úgy adja jobban vissza ami ott történt, ha eredeti formájában olvashatjátok. Utólag csak kiegészítéseket írtam bele. Igyekeztem kerülni a személyeskedést, de több helyen csak a saját szemszögemből tudtam leírni a történteket, remélem ettől még ugyanolyan jól bele tudjátok élni magatokat!

Lássuk tehát hogy teltek a napok 2007. július 22-29-ig Héregen!

Vasárnap dél körül szállingóztak az emberek különböző helyekről és más-más kipihentségi állapotban. Itt volt még az előző eresztés és egyre többen voltunk a váltásból. Kettő körül már össze is állt a csapat nagyobb része, néhányan ismerték is egymást. Pl. Bendi és Rita, akikről a szemfülesek ki is deríthették, hogy testvérek. Nekem ez csak hét nap után sikerült. Épp csendespihenő volt a táborban, mi addig megebédeltünk. Közben már mászkáltak a fogyik, akik első pillanatra mind kedvesnek és mókásnak tűntek. Persze már első nap elő fordult egy-két indulatosabb megnyilvánulás is, ettől függetlenül szerintem senki nem ijedt meg az előtte álló feladattól. Még az újak közül sem, bár ők talán azért nem, mert nem tudták mi vár rájuk. Hamar kijelölték a szobafőnököket, akik kiosztották nekünk az első felügyelendő felnőttet. Egészen meglepett az az érzés, amit egy szellemi fogyatékos felügyelete okoz. Rádöbbentem továbbá arra is, milyen igaz, hogy a szem a lélek tükre. Elég egy tekintet és máris a kisgyermeket látja az ember ezekben a 30-40 éves felnőttekben. Miután megbarátkoztunk első gondozottunkkal, már indultunk is szentmisére. Mivel a templom zárva volt, a kulcsot pedig nem sikerült időben megszereznünk, a kertben állítottunk egy tábori oltárt. A legtöbben énekelték a dalokat, persze mindenki a maga módján. Tapsoltak, felemelték a kezeiket, úgy élvezték az egészet. A mise után éneklés következett. Mindenki megpróbált bemutatkozni néhány szóval. Kiemelt fontosságú információ volt, hogy ki hányadik kerületben lakik. Többen „egészen Pestről” jöttek. Meg kellett említenünk a kedvenc énekünket is, amit utána elénekeltünk. Bazsa ekkor vitte vissza a lábosokat az iskolához, ahonnan kaptuk az ebédet. Ezt mindennap megtette a héten. Mire vissza ért már el is kezdődött a vacsora. Finom körözött volt. Miután befejeztük, hozzá láttunk a fürdetéshez. Elsőre szokatlan volt és zavarba ejtő, de mire a Picurral is végeztünk, már egyáltalán nem volt kellemetlen a dolog. Fürdetés után ágyba feküdtek és hamar el is aludtak. Engem meglepett, milyen gond nélkül zajlott az altatás. Az első nap kicsit elhúzódott. Miután lecsendesedett a ház, összeültünk és a kertben, sötétben bevettük Tidzsé orvosságát, majd bemutatkoztunk. Csuti nem tudom hogy, de még a neveket is vissza tudta mondani. Szerintem csalt. Akárhogy is, ismerkedés után még volt egy kis útbaigazítás (házi rend és társai), szó esett a következő napról és a táborról, majd elbúcsúztattuk Enikőt, aki haza ment aludni.

Ezek után kezdődött minden nap az éjszakások próbatétele. Ők első nap Anta és én voltunk. Erről jut eszembe, aki még nem tudná, a naplót is én írom. Tehát ott tartottam, hogy Anta szorgalmának köszönhetően egyből neki láttunk az előttünk tornyosuló feladatoknak. Azt hiszem unalmas lenne leírni, hogy zajlik az éjszakások élete. Aki próbálta tudja, aki nem, az csak elunná a fejét. Egy halom tányért és poharat kell mosogatni, izgalmas játék a különféle ruhadarabokban megtalálni a táborozók monogramjait vagy egyéb fantáziadús jelöléseit. Inkább csak azzal mutatnám be a tapasztalatlanoknak az éjszakát, hogy ilyen sokat még életemben nem takarítottam. Azért nem semmi érzés hajnali háromkor teregetni. Lassan csak eljött a hajnal és egészen elűzte az álmosságomat az a pillanat, amikor a többieket kellett kelteni. Miután mindenki felkelt, lefeküdhettünk. Azért a reggeli tornán még részt vettem.

Utána ki-mit-tud következett. Remek produkciókat láthattunk. Bazsa durcáját leszámítva minden simán ment. Egy táncot, egy dalt, vagy egy harmonika-szólót mindenki tudott nyújtani. Az ebéd után jött az eredményhirdetés, ahol senkit leszámítva mindenki nyert. A jó hangulatot kihasználva a következő feladat a szobák nevének megváltoztatása volt. Így a lányok bekerültek „Noé bárkájába”, a két fiú csoport pedig a „Zsiráf” nevű, illetve az „Afrikai Zenélő Kalózok” feliratú szobába. Az új nevekkel már vidáman láthatunk hozzá a vacsorához és a szokásos esti feladatokhoz. A teendők végeztével szentmisén vettünk részt, és nekiestünk a vacsorának és a megbeszéléseknek. Ismét bemutatkoztunk, egyrészt mert új tagok jöttek, másrészt mert nem áldott meg mindenkit olyan névmemóriával, mint Csutit.

Másnap ismét reggeli tornával kezdtünk, mint minden nap. Különösen jó volt, hogy mindenkinek meg kellett mutatni a kedvenc gyakorlatát, így az ismertebbeken kívül végeztünk pólóigazítást, reggeli mosolygást, mikrofonba éneklést és állvakarást. A délelőtt folyamán reggeli után akadályverseny volt. Négy állomás tette próbára a négy csapatot. Utóbbiaknak egy dalt kellett költeni, amit az állomások között énekeltek és olyan próbákon kellett fitogtatni tudásukat, mint Seffer Gyula sírjának megtalálása, halászás, hat darabos mackó-puzzle kirakás, illetve Czigler Peti elhúzása kötéllel. A Gyöngyhalászok csapata nyert, akik 35 helyett 350 pontot kaptak az egyik állomáson Györgyinek köszönhetően. Délután mozivá alakult az ebédlő és egy remek klasszikusból tanulhattuk meg, hogy legyünk jók, ha tudunk. Az esti feladatok már a kisujjunkban voltak. Este nem kellett sokat noszogatni minket, hogy feküdjünk le.

Másnap mindenki kipihenten ébredt. Amúgy egyáltalán nem, csak ezt most este a táborban olyan jó volt leírni. Tehát másnap bármit megtettünk volna, hogy az aktuális éjszakások valami csoda folytán délután kettőkor keltsenek, de az eset nem így esett. Hívott a kötelesség, így a reggeli életmentő kávé felhörpintése után ébresztettük a többieket is. Reggeli torna, reggeli rendrakás és reggeli reggeli. A szerdai nap délelőttje szentmisét tartogatott számunkra, ám nem mindennapi prédikációval, ugyanis előad(at)tuk Mózes történetét. Előtte hatalmas jelmezkészítés volt, aminek az eredménye néhány igazi remekmű lett. Személyes kedvencem Pityó juh-jelmeze volt, de Zotya is hihetetlen volt a harci tolókocsijában. Az ebédre kicsit várnunk kellett, de addig is énekeltünk. A tartalmas csendespihenő után jött a diszkó. Mindenki kiszépítette magát, lányoknál a csillámpor, fiúknál a tiszta ing és a szédítő mennyiségű dezodor volt a 2007-es év trendi diszkó-divatja. A zenéért a Dj Czigler feat. Tidzsé páros volt a felelős. Tibi is megpróbált a lejátszóhoz férkőzni, ám csúnya bunyó lett a vége. Szerencsére Tidzsé a biztonsági őr szerepét is magára vállalta. Egyébként igazán remek szórakozás volt, és ezt csak fokozta, amikor a limbóléc is előkerült. Mikor kimerültünk egy rövid pihenő után még elmentünk várost nézni, ami a játszótérre korlátozódott. Ott mindenki szigorúan csak egyszer, de kipróbálhatta a körhintát. Haza érkezvén vacsi, pancsi és esti ima. Lefeküdtek kis barátaink, mi pedig egy esti imádságot tartottunk egy szúnyogirtós mécsesekből kirakott kereszt mellett. Ekkorra már mindannyian tudtuk, mi az, amire vállalkoztunk. Még csak a tábor felénél tartottunk és már temérdek emlékkel voltunk gazdagabbak.

Másnap is felkelt a Nap és számunkra ez egy újabb héregi tábornapot jelentett. Csütörtökön kirándulni mentünk a tatabányai turulhoz. A busz nagyon közel vitt és a vezető is kedves volt. Szerencsére az emlékmű nem repült el, így szemügyre vehettük, sőt egy csoportképhez is jó háttérnek bizonyult. Megnéztünk egy barlangocskát is, majd vígan, énekelve buszoztunk tovább a vértesszőlősi nagy semmihez. Na jó, azért egy-két csont alakú követ láttunk, és az ingyenes belépőt is figyelembe véve teljesen jó volt. Főleg az ősemberek hajszárítója. Hazafelé is énekeltünk. Érkezés után nekiláttunk az ebédnek. Miután a Nap már közelebb került a nyugathoz, mint a kelethez, elindultunk lovakat nézni. A pajkos pacik piszkosul lekötötték kis barátainkat. Az egyik legjobb program volt, még Zsolti is megnyílt és mesélt! Mire észbe kaptunk, már el is jött a vacsoraidő. Esti rutin, nagymamák szentmiséje, majd vezetők vacsorája. Itt ismét életre szóló élményt szereztünk, amikor végignéztük, hogyan önti magába Tidzsé a maradék vaníliaöntetet, ami azért nem volt kevés. Azóta nem kívánom a vaníliát. Egyre kötetlenebben beszélgettünk egymással nap közben és esténként. Ez persze a fáradtságnak is betudható, de azért tényleg kezdett összeszokni a kis csapat. Ekkorra már meglepően közel kerültünk gondozottjainkhoz szellemi színvonalban. Vigyázni kell az ilyen táborokkal, ugyanis a fogyik észrevétlenül lehúzzák az embert a saját szintjükre és utána megverik a rutinjukkal. Egyetlen esélyünk az életben maradásra az alvás volt, ami mindig hiányzott. Szerencsére volt egy titkos fegyverünk is: a kávé. Ennek ellenére hárman kiestek. Izabella reggel, Góci és Gergő pedig este. Imádkoztam értük.

Eljött a péntek, ami különleges nap volt, hiszen egyrészt még éltünk, másrészt pedig nem haltunk meg. A reggeli alatt Enikő lepedőbe bújt. Először találgattunk, hogy talán ő lesz a következő kieső, vagy talán csak istennőt játszik, de mielőtt még kétségbe estünk volna elárulta, hogy a rajta lévő lepedőt mindjárt levesszük (volt alatta ruha) és összefestjük. Mármint a lepedőt. Reggeli után neki is láttunk a legkülönbözőbb testrészek összefestéséhez. Lábtól kezdve a fülön és a szájon át a kézig minden volt, ráadásul a legkülönbözőbb mintákkal. Volt aki többször is próbálkozott. Lesikáltuk a festék nagy részét magunkról és egy kis árnyjáték után együtt izgultunk Vilivel, a verébbel. Ebéd következett és délután zenefelismerő-verseny. Detti és Ciprián jeleskedett, végül női versenyzőnk egy koronggal jobbnak bizonyult, így ő nyerte a válogatás CD-t, amit könnyek között vett át. Fél óra szabadidő után a falubeliekkel közös szentmisét tartottunk. Ancsa, Czigler Peti és Bazsa remek ministránsnak bizonyultak, mi pedig jeles énekeseknek. Személyes élményekre nem tértem ki, mert ez a napló sajnos nem csak rólam szól, de most tennem kell egy kivételt, olyan sokkos állapotba kerültem tőle. Rövid leszek: Czigler Peti szájon csókolt és szerelmet vallott. Órák után is friss az emlék, ahogy mit sem sejtve, ártatlanul felé fordultam, ő pedig megragadott és utána már csak azt éreztem, hogy nedves a szám. Bocsánat a naturalista leírásért, de muszáj volt kiadnom magamból. Köszönöm. Azt hiszem felesleges leírnom, hogy vacsora következett, majd fürdetés és fektetés. Már csukott szemmel is ment volna. Főleg a vacsora. Megfigyeltem, hogy egyre korábban fejezzük be a napot. Pénteken már 9-kor vacsoráztunk. Végignéztem az arcokon és érdekes érzések kerítettek hatalmukba. Nehéz kívülállónak leírni, aki ott volt, csak az tudhatja igazán. Komolyan fáradtak voltunk. A hangulat viszont emelkedett. A színvonalat nehéz már megállapítani, de nem vagyok biztos benne, hogy az elhangzó poénok olyan viccesek, mint amennyit nevetünk rajta, de az a fontos, hogy fantasztikusan érezzük magunkat.

Nagy bánatunkra elérkezett az utolsó teljes nap. Éjjel Jucus hányt, reggel pedig Zsolti művészi módon elhelyezett alkotását takaríthattuk a mosdóban. Délelőtt az István a király musical kellékeit gyártottuk, ismét hatalmas kreativitással. Ebéd után csendes pihenő következett, majd előadtuk a zenés színdarabot. Ciprián remek Koppánynak bizonyult, de Czigler Peti is jól játszotta a halottat. A végére rendesen elfáradtunk. Elmentünk a játszótérre, majd miután hazajöttünk, leltáraztunk és fürdés következett, hogy tiszták legyünk az ünnepi búcsúvacsorára. Kicsit borús volt az idő, de a hangulatból ez mit sem vett el. Fantasztikus fogások kényeztették a szájakat. Mi közben korgó gyomorral, és csorgó nyállal énekeltünk és szolgáltuk ki őket. Az eső miatt be kellett mennünk és bent fejeztük be a búcsúvacsorát. Szerintem lélekben mindenki felsóhajtott, mikor minden fogyi lefeküdt. Nekilátunk mi is az utolsó vacsorának. Ezt egy élménybeszámoló követte, amin rengeteget nevettünk. Mindenki elmondta legjobb, legrosszabb és legviccesebb emlékét. Ciprián Isztambulos története (amikor repülőt vezetett és egy terrorista eltérítette a gépét, de „bátorságot színlelve” megmentette az utasokat), Detti és Czigler Peti többünk beszámolójában visszatértek. Az utolsó éjszaka nem volt takarodó. Persze sokan lefeküdtek, néhányan meg később, de volt néhány elvetemült, akik egész éjjel nem aludtak egy hunyásnyit sem. Utolsó napunkat pakolással és Te Deummal fejeztük be. Amíg mi pakoltunk és vártunk a buszra, az ebédlőben képnézegetés ment a tábor képeiből. Ebéd után pedig feltettük őket a buszra. Hullámoztunk is, amikor a busz elhaladt a templom előtt. Utána ebédeltünk, és elkezdett szétválni a kiscsapat.

Volt, aki busszal ment és tovább kísérte a fogyikat, volt aki a táborban maradt a temérdek tennivalót elintézni, és volt aki kibújva minden alól hazament. Szerintem mindent egybe véve remekül sikerült a tábor. Az emlékkönyvekben nem egyszer előfordult a „jövőre ugyanitt” beírás. Reméljük így is lesz és új arcokkal is találkozunk! Lehet számolni a hátralévő napokat!

jancsi

Tetszik? Akkor oszd meg!

    1 hozzászólás Élménybeszámoló egy nyári táborról

    Szóljon hozzá!